A könyvtárban akadtam rá erre a könyvre, és nagyon sajnálom, hogy nem sokkal előbb. Bár a Sorsban hiszek, így nem véletlen az, hogy éppen most került a kezembe!
Nagyon nagy hatással volt rám, sőt néha úgy éreztem mintha a bennem zajló dolgokról szólna a történet... egy csomó hasonló érzést fedeztem fel a főszereplő, és önmagam érzései között - és még hányan lehetünk így ezzel.
A történet olvasása közben nagyon sok minden fordult meg a fejembe... volt egy pillanat amikor arra is gondoltam egyszerűen nem olvasom tovább... azért mert ijesztően hatott rám arról olvasni, ami bennem éppen úgy zajlott, ahogy Klárában - a történet főszereplőjében. Mivel előre persze nem tudhattam mi lesz a vége, volt az a pillanat, amikor azt mondtam, ha szirupos, és túl boldog lesz a vége, és Klára egyszerre megtalálja az igaz szerelmet és boldogan élnek még meg nem halnak - akkor tutira eret vágtam volna az utolsó oldal elolvasása után! De hála az égnek nem ilyen befejezés jutott...
Klára egy sok mindent megélt festőművésznő. Erdélyből jött a magyar Fővárosba. Hosszú, és nehéz küzdelmek árán érte el a célját - diplomát szerzett, barátai lettek, és végre magyar állampolgár. Történetei alapján ismertem meg milyen érzés két világ közt küzdeni... az egyikben már nincs otthon, a másikban pedig még nincs... Aztán a pasik - akikkel folyton gond van, hiszen ha vannak az a baj, ha nincsenek meg az... Klára nagy szereleme Péter volt, aki koránt sem tűnt annyira jónak ahogy Klára látta, és érezte... de az, az átkozott szerelem... Péter két éve nem volt már az élete része, de minden napjának, minden percében benne volt... még minden Péterről szólt, még mindig minden percben őt várta, egy kiállításra, és kedvenc közegbe, hogy belépjen, az ő illatát érezte, az ő hangja volt benne mindenben... éppen ezért Klára képtelen volt másnak megnyílni. Képtelen volt ismerkedni, és más férfit magához engedni, mert az a másik - nem Péter volt...
Átkozottul ismerős érzések... és néhány idézet a könyvből:
"...Elvinni a szerelmedet az otthonodba, szembesíteni a múltaddal, ez az igazi lemeztelenedés. Ezt megérteni persze azonos lelki élményanyag szükséges."
"Fogd azt a kibaszott, szívbemaró emléket, a történelmedet, a szerelmedet, a téged ért támadásokat, és érezd meg benne az erőt."
"Elfojtás, harag, düh, kétségbeesés, alantas motivációknak alárendelt emberszabású reflexek. Ahol a kedvesség mindig az árulás jelének számít. Ez az állandó gyanakvásban élő, ugrásra, támadó-védekezésre kész ember vélekedése. Egy érzés, amely belemászik a bőrön keresztül a vénán át a vérerekbe, hogy ott aztán lüktessen, és ne adjon békét a szívnek, táplálva a benne mardosó viperákat. És jönnek a párhuzamos monológok, oda nem figyelések, megvetett árulások és kínzó bűntudatok hosszú évtizedei. Eltávolodások, szakadékok, ellenségeskedések. Magányok. A bosszú, az álszeretet, a gyűlölet eszköze, célja, útja-módja a pénz. Hát hogy lehet érdekből megérinteni valakit, hazugságból?"
"Azoknak üzenet, akik haltak már meg. Azoknak akik támadtak már föl. Megpróbálkozom azt sugallani, de lehet hogy hangom visszhangtalan, hogy innen aztán szép lesz majd nyerni, hogy nem vesztem még el teljesen, hogy te sem vesztél még el, hogy a kurva életbe, nem meghalni nehéz, hanem újjászületni..."
!!!!
Totális szívbe, bár inkább lélekbe hatolóan nagy igazságok és terelés a jó útra... bárcsak előbb akadt volna a kezembe....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése